2011. szeptember 30., péntek

Fonott kalács

Hozzávalók:
  • 40 dkg búzaliszt
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 2 teáskanál só
  • 1 dl tej
  • 4 db tojás
  • 20 dkg vaj
Tegyük egy dagasztótálba a lisztet, szórjuk rá a sót, a szárított élesztőt, a cukrot. Kapcsoljuk be a dagasztót, majd csorgassuk bele a tejet és egyenként a felütött tojásokat. Keverjük öt percig és utána adjuk hozzá a puha vajat is. Dagasszuk addig, míg a tészta könnyű és levegős lesz.
Tegyük langyos helyre, takarjuk le konyharuhával és kelesszük kétszeresére.
Borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk ár még egyszer,  vágjuk három egyforma részre, és sodorjuk ki hosszúkásra. Fogjunk össze három csíkot, majd fonjuk össze, mint a kislányok haját.
Tegyük kivajazott és liszttel meghintett tégla alakú sütőformába, kenjük meg a tetejét felvert tojással. Kelesszük még legalább fél órán keresztül, majd előmelegített sütőben 170 fokon süssük 20 percig.
Ha elkészült, borítsuk ki a formából és rácson hagyjuk kihűlni.
 

Mesealmás - ahogy Rezi készíti

hozzávalók 4 főre 

A tésztához:
  • 1/2 kg liszt
  • 15 dkg cukor
  • fél cs sütőpor
  • csipet só
  • 25 dkg sütőmargarin
  • 1 egész tojás
  • 2 és fél ek tejföl
  • 1 tojássárgája
A töltelékhez:
  • 1 kg reszelt alma (levétől kifacsarva)
  • zsemlemorzsa
  • cukor
  • fahéj

elkészítés 

  1. A sütőmargarint elmorzsoljuk a liszt, cukor, csipet só, sütőpor keverékével.
  2. A lisztes keverékre ráütünk egy egész tojást, majd mindezt összegyúrjuk.
  3. Mivel a tészta nem áll még össze, ezért 2-2,5 ek tejföllel gyúrjuk össze.
  4. A kapott tésztát elfelezzük, majd tepsi formára nyújtjuk, bő lisztes felületen, mert a tészta kissé ragadós.
  5. Belehelyezzük a sütőpapírral bélelt tepsibe, majd megszórjuk zsemlemorzsával.
  6. Marokban kifacsarjuk a reszelt alma levét, majd szépen egyenletesen rátesszük a tésztára. Az almát fahéjjal és kristálycukorral megszórjuk.
  7. Ezután kinyújtjuk a tészta másik felét is. Betakarjuk vele az almát, megkenjük 1 tojássárgájával, majd kb. 10-szer villával átszúrkáljuk a tetejét, hogy ne fújódjon fel a tészta.
  8. Előmelegített sütőben sütjük addig, amíg aranybarna nem lesz a teteje.

sütési hőfok: 180 °C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 23x38 cm cm

Mese almás ahogy Anita süti

hozzávalók 4 főre 

A töltelékhez:
  • 2 kg savanykás alma
  • 20 dkg cukor
  • 1 kk fahéj
  • 1 citrom reszelt héja
A tésztához:
  • 50 dkg finomliszt
  • 25 dkg vaj/margarin
  • 12,5 dkg porcukor
  • 1 cs sütőpor (12 g)
  • 2 cs vaníliás cukor (20 g)
  • 2 egész tojás
  • 2 ek tejföl
Továbbá:
  • 6 dkg zsemlemorzsa/darált dió
  • porcukor a szóráshoz

elkészítés 

  1. Az almát meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat és a citromhéjat, és mérsékelt tűzön addig pároljuk, amíg a levét el nem fövi. Hagyjuk kihűlni.
  2. Alapja az omlós tészta. A liszthez apró vágva adagoljuk a fagyos margarint/vajat. Tetejére szitáljuk a porcukrot, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, sütőport, tojást, tejfölt. Az egészet gyorsan összegyúrjuk (ennél a tésztánál feltétel, hogy hidegek legyenek a hozzávalók, hideg kézzel dolgozzunk és hűvös helyen). 2 cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, és a hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük. Ezalatt elkészíthetjük a tölteléket.
  3. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Sütőpapírból kivágunk két tepsi nagyságú lapot, megszórjuk liszttel, és éppen akkorára nyújtjuk rajtuk a tésztacipókat, mint a amekkorák a papírlapok.
  4. Az egyiket behúzzuk a tepsibe, villával megszurkáljuk, megszórjuk a zsemlemorzsával/dióval, majd elkenjük rajta az almapépet. Úgy, hogy a papír legyen felül, a tetejére fordítjuk a másik tésztalapot, végül lehántjuk róla a sütőpapírt, és lenyomkodjuk a tésztaszéleket. Tetejét sűrűn megszurkáljuk villával, és középső bordamagasságon aranybarnára sütjük.
  5. A tepsiben hagyjuk kihűlni, tálaláskor kockákra vagy rombuszokra vágjuk, és megszórjuk (fahéjas) porcukorral.

sütési hőfok: 200 °C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 35x24 cm

Kínai csípős-savanyú leves

hozzávalók 6 főre 

  • 3 l alaplé /csontleves (kockából 2 erőleves+1 marhahús leves)
  • 20 dkg sovány sertéshús (vagy csirkemell), csíkokra vágva
  • 0,5 csésze konzerv bambuszrügy, csíkokra vágva
  • 2.5 dkg szárított fafülgomba, összevágva
  • 15 dkg tofu (babsajt), csíkokra vágva
  • 2 ek fehérbor
  • 0,5 tk só
  • chilipaprika ízlés szerint
  • egy nagy csipet bors, lehetőleg frissen őrölt
  • 2 ek dark (sötét) szójaszósz
  • 2 ek szójaszósz normál
  • 2 ek kukoricaliszt (étkezési keményítő), 4 ek vízben oldva
  • 1 tojás (habarva)
  • néhány csepp szezámolaj
  • 1 szál zöldhagyma, apróra vágva
  • 2 ek vörösborecet

Csípős-savanyú leves

  • 1,5 liter csirkehúsleves (kockából is jó)
  • 2 közepes sárgarépa
  • 10 cm-es darab póréhagyma
  • 20 dkg csirkemell filé
  • 5 dkg bambuszrügy konzerv
  • 2 tojás
  • 1,5 ek szójaszósz
  • 1 ek fehérborecet
  • 1/2 kk chiliszósz vagy Erős Pista
  • 1 ek étkezési keményítő

tabasco_szoszos_kinai_csipos_-_savanyu_leves_recept

  • fél csirkemellfilé
  • 1 nagyobb répa
  • 1 nagyobb fehér retek (vagy karalábé)
  • kis darab kelkáposzta (vagy 7-8 levél)
  • kis darab zeller
  • 2 ek szárított fafül vagy felhőfül gomba
  • 1,5 l csirkealaplé (húsleves)
  • sötét szójamártás
  • hoi-sin mártás
  • tabasco mártás (vagy bármilyen erős mártás, csípős paprika)
  • frissen őrölt bors
  • 2 ek borecet
  • 2 ek keményítő
  • 2 ek szezámolaj
A recept innen: