2011. augusztus 8., hétfő

Pirított rozmaringos burgonya


Hozzávalók

2 gerezd fokhagyma, 3 kanál olíva olaj, 1 marék aprított friss rozmaring, 2 mogyorónyi vaj, só, bors, 6 db közepes méretű sütni való burgonya
Elkészítés
A burgonyát könnyű bármilyen hússal, illetve főétellel párosítani, de magában is kiváló fogyasztani. Igaz, ezt a receptet én magában is szívesen fogyasztom, de egy szép szelet marhahús társaságában még szívesebben.
A burgonyát jól megmossuk, majd ujjnyi karikákra szeleteljük. Vizet forralunk, sózzuk, majd hozzáadjuk a burgonyát. Lefedjük és 5 percig főzzük. Egy késsel ellenőrizzük, ha már majdnem puha, egy szűrőbe öntjük és picit hagyjuk pihenni. Ez alatt egy serpenyőben (teflon) az olíva olajat hevíteni kezdjük. Ha már serceg, egyenként belehelyezem a szeleteket, sózom-borsozom. 2 perc múlva fordítok rajtuk egyet, beletöröm a fokhagymát, hozzáadom a rozmaringot és a vajat. Hagyom pirulni, de folyamatosan mozgatom nehogy túlpiruljanak. Ismét sózom.borsozom és már tálalhatom is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése